2015. január 19., hétfő

Hmmm...

Megkezdte moszkvai felkészülését Sarah Brightman brit énekesnő, aki űrturistaként ősszel utazik a Nemzetközi Űrállomásra. "Hihetetlen félév vár rám, és nagyon örülök, hogy megoszthatom veletek a tapasztalataimat" – írta rajongóinak az énekesnő a weboldalán.



A moszkvai Csillagvárosban hétfőtől űrutazási tréningen és orosznyelvoktatáson is részt vesz a szoprán. Az előkészületeket a korábbi tervek szerint már január 15-én megkezdte volna Brightman, de személyes okok miatt a hétvégét még Nagy-Britanniában töltötte.
Az énekesnő a tervek szerint szeptemberben utazik az űrbe. Az űrút 12 napos lesz, az űrhajó 400 kilométerre viszi fel Brightmant az űrbe, ahol vendégül látják a Nemzetközi Űrállomáson.
Az orosz sajtó szerint Brightman ötvenmillió dollárt fizet az útért. Ő lehet az első, aki 2009 óta turistaként utazhat, utoljára a Cirque du Soleil alapítója, Guy Laliberte járt fizető turistaként az űrállomáson.    
Oroszország eddig hét turistát repített az űrbe. Az utasok legalább 20 millió dollárt (4,4 milliárd forint) fizettek az egyedülálló élményért.
A háromszemélyes Szojuz-űrhajókra ma már alig lehet "jegyet váltani", mivel a NASA űrsiklóinak tavalyi nyugdíjazása miatt most csak az orosz űrhajók szállítanak utasokat az állomásra.
(hvg)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése